1. Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik.
2. Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott.
3. Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről.
4. Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába.
5. Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak,
6. és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el;
7. lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is.
8. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart.
9. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia.
10. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: »Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól,
11. és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban.
12. Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül.
13. Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.«
14. Majd odahívta egyik barátját, Fülöpöt és egész országa élére állította.
15. Egyúttal átadta neki a koronát, a palástját és a gyűrűt, hogy irányítója legyen fiának, Antióchosznak és őt királynak nevelje.
16. Azután meghalt ott Antióchosz király a száznegyvenkilencedik esztendőben.
17. Mikor Líziász megtudta, hogy meghalt a király, trónra ültette ennek fiát, Antióchoszt, akinek gyermekkorában nevelője volt, és az Eupátor nevet adta neki.
18. Azok pedig, akik a Várban voltak, körülzárták Izraelt a szentélynél, állandóan zaklatták őket, és így a pogányok támaszai voltak.
19. Ezért Júdás elhatározta, hogy szétszórja őket. Egybehívta tehát az egész népet, hogy ostrom alá vegyék őket.
20. Egybe is gyűltek és megkezdték az ostromot a százötvenedik esztendőben, és felvonultattak faltörő kosokat és hadigépeket.
21. A ostromlottak közül azonban egy páran kimenekültek, és hozzájuk csatlakozott néhány istentelen izraelita is.
22. Ezek elmentek a királyhoz és így szóltak: »Miért nem szolgáltatsz már igazságot és bosszulod meg testvéreinket?
23. Mi elhatároztuk, hogy szolgálunk atyádnak, eljárunk az ő parancsa értelmében és engedelmeskedünk rendeleteinek,
24. ezért azonban népünk fiai ellenségeinkké lettek. Azt, aki közülünk a kezükbe került, megölték, vagyonunkat pedig elragadták.
25. De nemcsak ellenünk nyújtották ki kezüket, hanem valamennyi szomszédunk ellen is.
26. Íme, most is megszállták a jeruzsálemi várat, hogy hatalmukba kerítsék. Bástyával vették körül Bétszúr erősségét is.
27. Ha gyorsan meg nem előzöd őket, ennél nagyobbat is tesznek, és többé fel nem tartóztatod őket.«
28. Ennek hallatára haragra gerjedt a király, egybehívta valamennyi barátját, hadseregének vezéreit és a lovasság parancsnokait.
29. De még idegen országokból, a tenger szigeteiről is jöttek hozzá zsoldos katonák.
30. Hadseregének száma pedig százezer gyalogos, húszezer lovas és harminckét harcra nevelt elefánt volt.
31. Idúmeán keresztül közeledtek, megszállták Bétszúrt, sok napig hadakoztak és felállították hadigépeiket. Azok azonban ki-kirontottak, felégették ezeket tűzzel és férfiasan küzdöttek.
32. Ekkor Júdás elvonult a Vár alól és Bétzakaránál a király táborával szemben ütött tábort.
33. Pirkadatkor felkerekedett a király, és sietve támadásra vezette seregét Bétzakara felé. Itt csatasorba álltak a csapatok és felharsantak a kürtök.
34. Az elefántoknak szőlő- és epernedűt adtak, hogy harcra tüzeljék őket.
35. Majd szétosztották az állatokat a csapatok között és minden elefánt mellé ezer férfi állt láncos páncélban, fejükön rézsisakkal. Ezenkívül minden állat mellé még ötszáz válogatott lovast is rendeltek.
36. Ezek már azelőtt is ott voltak mindenütt az állat mellett, és ahová ez ment, ők is odamentek és nem távoztak mellőle.
37. Minden egyes állatra védelmül bizonyos szerkezettel fatornyokat erősítettek. Ezek mindegyikében harminckét vitéz volt, akik felülről harcoltak, és rajtuk kívül az állat indiai vezetője.
38. A maradék lovasságot innen is, onnan is a két szárnyon állította fel, hogy ez kürtszóval lelkesítse a sereget és tüzelje a hadoszlopba sorakoztatott csapatokat.
39. Amint pedig a nap az arany- és rézpajzsokra vetette fényét, tündököltek tőlük a hegyek, és fénylettek, mint az égő fáklyák.
40. A király seregének egy részét a magaslatokra osztották be, a másikat pedig a síkságra, és így vonultak óvatosan és rendben.
41. A tömeg zajától, a csapat járásától és a fegyverek csörrenésétől megremegett a föld minden lakója; igen nagy és erős volt ugyanis a sereg.
42. Felvonult Júdás is csapatával a harcra, és a király seregéből hatszáz ember esett el.
43. Ekkor azt látta Eleazár, Saura fia, hogy az állatok közül az egyik királyi páncélokkal van felvértezve és kimagaslik a többi állat fölé. Ebből azt gyanította, hogy azon van a király.
44. Elszánta tehát magát, hogy megszabadítja népét, és soha el nem múló nevet szerez magának.
45. Vakmerően odarohant tehát a hadsorok közé, lesújtott jobbra is, balra is, úgyhogy mindkét oldalon hullottak a csapása alatt.
46. Majd a lába közé bújt az elefántnak, aláment és megölte. Az rázuhant a földre, és ő halálát lelte ott.
47. Ám amikor látták a király hadát és seregének támadó erejét, visszavonultak előlük.
48. A király serege pedig utánuk nyomult Jeruzsálem irányába. Júdea és a Sion hegy ellen indította táborát a király.
49. Bétszúr lakóival békét kötött. Ezek kimentek a városból, mert nem volt nekik ott élelmük az ostrom alatt; szombati nyugalma volt ugyanis a földnek.
50. Elfoglalta tehát a király Bétszúrt, és a védelmére őrséget hagyott benne.
51. Majd ostrom alá vette a szentély helyét sok napig, felállított faltörő kosokat, hadigépeket, tűzvetőket, kő- és dárdahajítókat, nyíllövő eszközöket és parittyákat.
52. De azok is hadigépeket használtak hadigépeik ellen, és sok napig folyt a harc.
53. Kifogyott azonban a városban az élelem, mert éppen a hetedik esztendő volt. A félretett felesleget pedig azok fogyasztották el, akiket a pogányok közül Júdába mentettek.
54. Így csak csekélyszámú férfi maradt a szentély helyén, mert éhínség lepte meg őket. Elszéledtek ugyanis, mindenki a saját lakóhelyére.
55. Ekkor arról értesült Líziász, hogy Fülöp, akit Antióchosz király még életében arra rendelt, hogy uralkodásra nevelje fiát, Antióchoszt,
56. a nála lévő sereggel visszatért Perzsiából és Médiából, és azon volt, hogy átvegye a kormányzás ügyét.
57. Ezért elsietett és így szólt a királyhoz, meg a hadsereg vezéreihez: »Napról napra gyengülünk, élelmünk fogytán van, a hely pedig, amelyet megszálltunk, jól meg van erősítve. Hozzá még a kormányzás gondja is nyom minket.
58. Nyújtsunk tehát jobbot ezeknek az embereknek, kössünk velük és egész népükkel békét!
59. Engedjük meg nekik, hogy saját törvényeik szerint éljenek, mint azelőtt! Hiszen a törvényeik miatt, amelyeket mi megvetéssel illetünk, gerjedtek haragra és vitték véghez mindezeket.«
60. Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezéreknek, és elküldött hozzájuk békét ajánlani. Azok elfogadták.
61. Mivel pedig a király és a vezérek esküvel biztosították őket, kivonultak a várból.
62. A király erre felment a Sion hegyre. Amikor azonban a hely erődítményeit látta, csakhamar megszegte az esküt, amellyel megesküdött, és lerontatta körös-körül a kőfalat.
63. Majd sebtében elvonult. Amikor aztán visszatért Antióchiába, Fülöpöt a város birtokában találta. Erre harcba szállt ellene és hatalmába kerítette a várost.