1. Amikor aztán Dávid egy kissé túljutott a hegy tetején, eléje került Szíba, Meribbaál legénye két szamárral, amelyet kétszáz kenyér, száz kötés aszú szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor terhelt.
2. Azt mondta ekkor a király Szíbának: »Mire valók ezek?« Szíba erre azt felelte: »A szamarak a király háznépe számára, hogy rájuk üljenek, a kenyér és a füge legényeid számára, hogy megegyék, a bor pedig, hogy igyék, aki kimerül a pusztában.«
3. Azt mondta erre a király: »Hol van urad fia?« Szíba erre azt felelte a királynak: »Ő Jeruzsálemben maradt, mert azt mondja: `Ma adja vissza nekem Izrael háza apám királyságát.'«
4. Ekkor a király azt mondta Szíbának: »Legyen a tied mindaz, ami eddig Meribbaálé volt.« Szíba erre így szólt: »Kérlek, hadd találjak kegyelmet előtted, uram király!«
5. Amikor aztán Dávid király Bahurimig jutott, íme, kijött onnan egy ember, aki Saul házának nemzetségéből való volt, név szerint Szemei, Gera fia, s amint kijött, jártában egyre átkozta,
6. s kövekkel hajigálta Dávidot s Dávid király minden szolgáját, pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
7. Így szólt Szemei, amikor a királyt átkozta: »Eredj, eredj te vérszopó ember, Béliál fia!
8. Megtorolta rajtad az Úr Saul házának minden vérét, hogy elfoglaltad királyságát és Absalomnak, a fiadnak a kezébe adta az Úr a királyságot, s téged íme, szorongatnak bajaid, mert vérszopó ember vagy.«
9. Azt mondta ekkor Abizáj, Száruja fia a királynak: »Mit átkozza ez a holt eb uramat, a királyt? Elmegyek, s fejét veszem.«
10. Ám a király azt mondta: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai? Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy `miért cselekszik így.'«
11. Majd azt mondta a király Abizájnak s minden szolgájának: »Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre: mennyivel inkább tehát Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint,
12. hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért.«
13. Tovább ment tehát Dávid, s vele társai az úton, Szemei pedig a hegygerinc oldalán, vele szemben haladt, s közben átkozódott, köveket hajigált és földet hányt feléje.
14. Így érkezett meg a király, és vele az egész nép, fáradtan, s ott megpihentek.
15. Közben Absalom és egész népe bevonult Jeruzsálembe és Ahitófel is vele.
16. Amikor aztán az aráki Húszáj, Dávid barátja bement Absalomhoz, így szólt hozzá: »Üdvözlégy király, üdvözlégy király!«
17. Absalom erre megkérdezte tőle: »Hát ez a szereteted barátod iránt? Miért nem mentél el barátoddal?«
18. Húszáj erre azt felelte Absalomnak: »Hogyne! Én azé leszek, akit az Úr, s ez az egész nép és egész Izrael választott, s azzal maradok.
19. De meg hogy erről is beszéljek, hát kinek fogok szolgálni? Nem a király fiának-e? Amint apádnak engedelmeskedtem, úgy fogok engedelmeskedni neked is.«
20. Azt mondta aztán Absalom Ahitófelnek: »Tartsatok tanácsot, mit cselekedjünk.«
21. Azt mondta erre Ahitófel Absalomnak: »Menj be apád mellékfeleségeihez, akiket itt hagyott a ház őrzésére, hogy ha meghallja egész Izrael, hogy meggyaláztad apádat, megerősödjék melletted keze.«
22. Sátrat ütöttek tehát Absalomnak a tetőn, s ő bement apja mellékfeleségeihez egész Izrael láttára.
23. Ahitófel tanácsát ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyira becsülték, mintha Istentől kértek volna tanácsot. Így becsülték Ahitófel minden tanácsát, akkor is, amikor Dáviddal tartott, akkor is, amikor Absalommal volt.