1. Jaj neked, vérnek városa, te egészen hazug; telve vagy fosztogatással, és nem távozik tőled a rablás.
2. Csattog az ostor, dübörög a robogó kerék, zihál a ló, száguld a szekér, közelednek a lovasok,
3. csillog a kard, villog a lándzsa, tömérdek a sebesült, rengeteg a halott. Nincs száma a holttesteknek, hulláikba botlanak.
4. Mert sokat paráználkodott a szép és bájos parázna nő, mert varázslást űzött. Nemzeteket ejtett rabul paráznaságával és nemzetségeket varázslásaival.
5. »Íme, én ellened fordulok – mondja a Seregek Ura –, ruhád szegélyét arcodig emelem, és megmutatom meztelenségedet a nemzeteknek, és gyalázatodat az országoknak.
6. Utálatosságot halmozok rád, gyalázattal illetlek, és pellengérre állítlak.
7. Olyan leszel, hogy mindenki, aki lát, visszatántorodik tőled és így szól: `Elpusztult Ninive! Ki sajnálja? Hol is találhatnék olyanokat, akik részvéttel vannak irántad?'
8. Vajon különb vagy-e te Nó-Ámonnál, mely a folyók mellett fekszik? – vizek veszik körül, védősánca a tenger, várfala a tenger vize.
9. Etiópia volt az erőssége és a végtelen Egyiptom; Afrika és Líbia lakói voltak segítségére.
10. És mégis számkivetésbe, fogságba hurcolták, kisdedeit minden utcasarkon a földhöz verdesték; nemesei fölött sorsot vetettek, és minden főemberét bilincsbe verték.
11. Te is megrészegülsz és megvetés tárgya leszel; te is oltalmat keresel majd az ellenség elől!
12. Minden erődítésed olyan, mint a korán érő fügével megrakott fügefa: ha megrázzák, az evőnek szájába hullanak.
13. Íme, hadi néped olyan benned, mint az asszonyok; országod kapui feltárulnak és kinyílnak ellenségeid előtt, tűz emészti meg záraidat.
14. Meríts bár magadnak vizet az ostrom idejére, erősítsd meg bár erődítéseidet, eredj bár a sárba, taposd és gyúrd, és készíts téglát:
15. ott emészt meg téged a tűz, kiirt a kard, felfal, mint a sáska. Gyűlj bár egybe, mint a sáska, légy bár oly nagyszámú, mint a szöcske,
16. legyen bár több a kereskedőd, mint az ég csillaga: a sáska levedli a bőrét és elrepül!
17. Őreid annyian vannak, mint a sáskák, és íródeákjaid mint a sáskaraj, melyek a hideg idején meghúzódnak a kerítésekben, de ha felkel a nap, elrepülnek, és nem tudni a helyüket sem, ahol voltak.
18. Pásztoraid, Asszúr királya, elszunnyadnak, főembereid szenderegnek, néped a hegyeken bujdosik, és nincs, aki összegyűjthetné őket.
19. Nincs orvosság a te romlásodra, gyógyíthatatlan a te sebed! Mindenki, aki hírt hall rólad, tapsol fölötted; hiszen kire nem hatott ki szüntelenül a te gonoszságod?« Felirat: 1,1