1. A karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.
2. Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.
3. Szorongatásom napján Istent keresem, éjjel is hozzá emelem kezeimet: nem lankadnak el. Nem akar megvigasztalódni a lelkem.
4. Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem, eleped a lelkem, ha rá gondolok.
5. Szememet ébren tartod, nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.
6. A hajdani időkre gondolok, a régmúlt esztendők járnak eszemben.
7. Szívem elmélkedik éjszaka, gondolkodom és töpreng a lelkem.
8. Vajon örökre elvet Isten, s nem kegyelmez többé?
9. Végleg elfogyott irgalma, elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?
10. Elfelejtette Isten a könyörületességet, vagy haragjában visszatartja irgalmát?
11. Így szóltam: »Az az én bajom, hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«
12. Megemlékezem az Úr cselekedeteiről, megemlékezem csodáidról, amelyeket kezdettől műveltél.
13. Elmélkedem minden műveden, és végzéseiddel foglalkozom.
14. Isten, szentséges a te utad; Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15. Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz, megmutattad a népeknek hatalmadat.
16. Karoddal megváltottad népedet, Jákob és József fiait.
17. Láttak téged, Isten, a vizek, láttak téged a vizek és remegtek, és reszkettek a mélységek.
18. A felhők ontották a vizet, megzendültek a fellegek, nyilaid repültek.
19. Mennydörgésed zengett a forgószélben, villámaid beragyogták a földkerekséget, rengett a föld és remegett.
20. Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett át ösvényed és lábad nyoma nem volt látható.
21. Mint juhnyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével.