1. A százötvenegyedik esztendőben Demetriosz, Szeleukosz fia, elhagyta Róma városát. Egy kis csapattal egy városba ment a tenger mellé, és ott uralkodni kezdett.
2. Történt pedig, hogy amikor bement atyáinak királyi palotájába, a hadsereg megragadta Antióchoszt és Líziászt, hogy elébe vigyék őket.
3. Mikor erről értesült, így szólt: »Ne engedjétek, hogy színem elé kerüljenek!«
4. Erre a sereg meggyilkolta őket, Demetriosz pedig királyi trónjára ült.
5. Ekkor elvetemedett, gonosz férfiak járultak elé Izraelből. Vezérük Alkímosz volt, aki főpap szeretett volna lenni.
6. Ezek bevádolták a népet a királynál ezekkel a szavakkal: »Júdás és testvérei kiirtották barátaidat mind; minket pedig elűzött földünkről.
7. Küldj ki tehát egy megbízható férfit, s ez menjen el, nézze meg mindazt a romlást, amelyet az nekünk és a király tartományainak okozott, és büntesse meg minden barátját és segítőtársát!«
8. A király erre kiválasztotta barátai közül Bakhidészt, aki a nagy folyón túl eső tartományon parancsnokolt, és bizalmasa volt a királynak. Ezt elküldte,
9. hogy nézze meg a romlást, amelyet Júdás okozott. A gonosz Alkímosznak a főpapi tisztet adta; annak pedig meghagyta, hogy álljon bosszút Izrael fiain.
10. Fel is kerekedtek és elmentek nagy sereggel Júdea földjére. Majd követeket küldtek és álnok módon, békés szavakkal szóltak Júdáshoz meg a testvéreihez.
11. Ők azonban nem hallgattak beszédükre, mert látták, hogy nagy sereggel jöttek.
12. Összegyűlt ekkor Alkímosznál és Bakhidesznél egy sereg írástudó, hogy megvitassák a jogi helyzetet.
13. A haszidok voltak Izrael fiai közül az elsők, akik békét kértek tőlük.
14. Ezek ugyanis így gondolkodtak: »Áron nemzetségéből való pap jött velük; ez csak nem fog rászedni minket.«
15. Bakhidész békés szavakkal szólt hozzájuk, sőt meg is esküdött nekik: »Nem hozunk bajt sem rátok, sem a barátaitokra.«
16. Ezért hittek is neki. Ő azonban megragadott közülük hatvan embert, és kivégezte őket egy napon az Írás szava szerint:
17. »Szentjeid testét és azok vérét ontották Jeruzsálem körül, és nem volt, aki eltemesse őket.«
18. Félelem és remegés szállta meg erre az egész népet, s azt mondták: »Igazság és egyenesség nincsen bennük; megszegték a megállapodást és az esküt, amellyel megesküdtek.«
19. Ezután elvonult Bakhidész Jeruzsálem alól, és Bétzekánál ütött tábort. Majd elküldött és sokat elfogott azok közül, akik elpártoltak tőle. A nép közül is megölt néhány embert, és egy nagy kútba vetette őket.
20. Azután rábízta a tartományt Alkímoszra. Védelmül csapatot hagyott vissza nála; maga Bakhidész pedig visszatért a királyhoz.
21. Alkímosz ezután sokat harcolt főpapi tiszte érdekében.
22. Köréje gyűltek mindazok, akik felforgatták tulajdon népüket. Kezükbe kaparintották Júdea földjét és nagy csapással sújtottak le Izraelre.
23. Mikor Júdás látta mindazt a bajt, amelyet Alkímosz és a vele lévők okoztak Izrael fiainak – jóval többet, mint a pogányok –,
24. bejárta körös-körül mindenfelé Júdea határait, és bosszút állt az elpártolt férfiakon. Erre ezek abbahagyták az ide-oda járkálást az országban.
25. Amikor pedig Alkímosz látta, hogy Júdás és a vele lévők megerősödtek, és belátta azt is, hogy nem bír helyt állni ellenük, visszatért a királyhoz és ott súlyos vádakkal illette őket.
26. A király erre elküldte egyik legkiválóbb vezérét, Nikánort, aki gyűlöletet táplált Izraellel szemben, és megparancsolta neki, hogy irtsa ki a népet.
27. Nikánor nagy sereggel vonult be Jeruzsálembe, majd csalárdul békés üzenetet küldött Júdásnak meg a testvéreinek,
28. és mondta: »Ne legyen harc közöttem és közöttetek! Kevés emberrel megyek, hogy békességben lássam arcotokat.«
29. El is ment Júdáshoz, és békésen köszöntötték egymást. Ám az ellenség készen állt, hogy elragadják Júdást.
30. Júdás azonban megtudta, hogy csalárdsággal közeledik feléje; ezért óvatosan elkerülte őt, és nem kívánta többé látni a színét.
31. Mikor Nikánornak tudomására jutott, hogy terve nyilvánvalóvá lett, harcba indult Júdás ellen Kefarsaláma mellett.
32. Nikánor seregéből elesett közel ötezer ember. A többiek a Dávid-városba menekültek.
33. Ezek után az események után felment Nikánor a Sion hegyre, és elébe mentek néhányan a nép papjai közül, hogy köszöntsék őt békében és megmutassák neki a királyért felajánlott egészen elégő áldozatokat.
34. Ő azonban kinevette, megvetette, tisztátalanokká tette őket s gőgösen beszélt.
35. Felindulásában megesküdött és azt mondta: »Ha Júdás tüstént kezembe nem kerül seregével együtt, akkor, ha majd épségben visszatérek, felgyújtom ezt a házat.« És nagy haraggal távozott.
36. Erre bementek a papok, megálltak az oltár és a templom előtt, és sírva mondták:
37. »Te, az Úr, kiválasztottad ezt az épületet, hogy a te nevedet szólítsák benne, és az az imádság és a könyörgés háza legyen néped számára.
38. Fizess tehát vissza annak az embernek és seregének! Vesszenek el kard éle által! Emlékezzél meg istenkáromlásaikról, és ne engedd, hogy megmaradjanak!«
39. Nikánor, miután kivonult Jeruzsálemből, Béthoronnál ütött tábort. Itt egy szíriai csapat is csatlakozott hozzá.
40. Júdás pedig Hadásánál táborozott háromezer emberrel. Ekkor így imádkozott Júdás:
41. »Uram, mikor a király követei káromoltak téged, kivonult az angyal és száznyolcvanötezret ölt meg közülük!
42. Így tipord szét ma ezt a sereget is szemünk láttára! Hadd tudják meg a többiek, mily gonoszul szólt ő szentélyedről! Ítélkezzél fölötte gonoszsága szerint!«
43. Majd ütközetbe bocsátkoztak a seregek ádár hó tizenharmadik napján. Nikánor tábora vereséget szenvedett; ő maga elsőként maradt a csatatéren.
44. Amikor aztán serege látta, hogy Nikánor elesett, elszórták fegyverüket és elmenekültek.
45. De üldözőbe vették őket egy napnyi járóföldre, Hadásától egészen Gézer környékéig; közben jeladásul megfújták mögöttük a kürtöt.
46. Erre kirontottak körös-körül Júdea minden helyiségének lakói és bekerítették őket. Ellenálltak ugyan újra, de elvesztek kard éle által mindannyian. Egy sem maradt meg közülük.
47. Aztán zsákmányul ejtették javaikat, magukkal vitték Nikánor levágott fejét meg a kezét, amelyet oly hetykén nyújtott ki, és felfüggesztették Jeruzsálem előtt.
48. Nagy volt az öröm a nép között; és igen vidáman töltötték azt a napot.
49. El is rendelte, hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, ádár hó tizenharmadik napján.
50. Ezután rövid időre nyugalom honolt Júdea földjén.
| 
