1. Három esztendő elmúltával aztán Júdás és a társai arról értesültek, hogy Demetriosz, Szeleukosz fia hatalmas sereggel és hajóhaddal befutott Tripolisz kikötőjébe, megszállta a kedvező helyeket,
2. és elfoglalta az országot Antióchosztól meg hadvezérétől, Líziásztól.
3. Egy bizonyos Alkímosz pedig, aki egyszer már főpap volt, de a pogányokkal való keveredés idején önként beszennyezte magát, mivel úgy látta, hogy másképpen nem tud érvényesülni és hozzáférkőzni az oltárhoz,
4. a százötvenedik esztendőben Demetriosz elé járult. Vitt neki aranykoszorút, pálmalevelet és olajágakat, amelyek úgy néztek ki, mintha a templomból lennének. Aznap azonban még csendben maradt.
5. De jó alkalom nyílt esztelensége számára akkor, amikor Demetriosz meghívta a tanácsba és megkérdezte tőle, milyen dolgokkal és tervekkel foglalkoznak a zsidók.
6. Erre ő így felelt: »Azok, akiket a zsidók haszidoknak hívnak, és akiknek Makkabeus Júdás a vezérük, háborúra uszítanak, lázadásokat szítanak és nem engedik, hogy az ország nyugalomban maradjon.
7. Engem is csalárdul megfosztottak atyáim méltóságától – a főpapságról beszélek –, és azért jöttem ide,
8. hogy elsősorban hűségesen szolgáljam a királyt, másodsorban pedig gondoskodjam polgártársaimról is. Egész népünk ugyanis nem csekély mértékben szenved az ő elvetemültségük miatt.
9. Kérlek azért, királyom, érdeklődj közelebbről az egyes dolgok iránt, és mindenfelé annyira ismeretes emberiességeddel tedd magadévá az országnak és a népnek az ügyét.
10. Amíg ugyanis életben van Júdás, addig lehetetlen, hogy békességben legyen az ország.«
11. E beszéd végeztével a többi barátja, akik Júdás ellenségei voltak, még jobban felizgatták Demetrioszt.
12. Erre az legott elküldte Nikánort, az elefántok felügyelőjét vezérnek Júdeába
13. azzal a paranccsal, hogy Júdást fogja el, a társait pedig szórja szét, és tegye meg Alkímoszt a fölséges templom főpapjává.
14. Erre azok a pogányok, akik elmenekültek Júdás elől Júdeából, csapatostul csatlakoztak Nikánorhoz, abban a reményben, hogy a zsidók nyomorgatása és veresége nekik javukra fog szolgálni.
15. Mikor a zsidóknak hírül vitték Nikánor közeledtét és a pogányok egybesereglését, port szórtak fejükre és Ahhoz könyörögtek, aki arra választotta ki népét, hogy örökre megtartsa, és nyilvánvaló jelekkel megoltalmazza osztályrészét.
16. A vezér parancsára aztán tüstént felkerekedtek és Desszau váránál találkoztak.
17. Simon, Júdás testvére Nikánorral került szembe, de az ellenség hirtelen csöndességétől megrettenve kitért előle.
18. Nikánor ennek ellenére sem merte véres ütközetben kierőszakolni a döntést, mert hallott Júdás társainak bátorságáról és arról a hősiességről, amelyet a hazáért vívott harcokban tanúsítottak.
19. Ezért előre küldte Pozidónioszt, Teodotoszt és Matatiást, hogy békejobbot nyújtsanak és kapjanak.
20. Miután sokáig tanácskoztak erről, és a vezér a sereggel is közölte a dolgot, mindnyájan egyhangúlag úgy határoztak, hogy bele kell egyezni a békekötésbe.
21. Kijelöltek tehát egy napot, hogy azon titkos tárgyalást folytassanak egymással. Erre széket hoztak mindegyiküknek és felállították nekik.
22. Júdás közben kiadta a parancsot, hogy alkalmas helyeken fegyveresek legyenek készenlétben, arra az esetre, ha az ellenség részéről valami hirtelen baj fenyegetne. A tárgyalás azonban zavartalanul folyt le.
23. Majd Jeruzsálemben időzött Nikánor, de semmi igaztalan dolgot sem cselekedett, sőt elbocsátotta az összegyűjtött csapatokat is.
24. Júdást mindenkor szívből kedvelte. Jóindulattal volt a férfi iránt,
25. és azt tanácsolta neki, hogy vegyen feleséget és nemzzen fiúkat. Ő meg is házasodott, békében élt, és jó viszonyban voltak egymással.
26. Mikor Alkímosz az ő kölcsönös barátságukról és szövetségükről értesült, elment Demetrioszhoz, és ezt jelentette: Nikánor az ellenséghez húz, mert az ország ellen fondorkodó Júdást jelölte ki utódjának.
27. A király erre haragra lobbant, és a gonosz rágalmaktól indíttatva írt Nikánornak és kijelentette, hogy nagyon neheztel a barátságos szerződés miatt; ezért elrendeli, hogy Makkabeust bilincsbe verve küldje azonnal Antióchiába.
28. Mikor ezt Nikánor megtudta, nagyon zavarba jött, mert nehezére esett érvénytelennek nyilvánítania a megállapodást, hiszen az az ember semmiféle jogtalanságot nem követett el ellene.
29. Mivel azonban a királlyal szembeszállni nem lehetett, kereste az alkalmat, hogy végrehajtsa a parancsot.
30. Makkabeusnak azonban feltűnt, hogy Nikánor nyersebben bánik vele, és megszokott találkozásaik alkalmával merevebb a viselkedése vele szemben. Ebből megértette, hogy nem jelent jót számára ez a barátságtalanság. Ezért maga mellé vett néhányat övéi közül és elrejtőzött Nikánor elől.
31. Mikor ez rájött, hogy az a férfi bátran túltett az eszén, elment a legdicsőbb és legszentebb templomhoz, és a papoknak, akik éppen a szokásos áldozatot mutatták be, kiadta a parancsot: adják ki neki azt a férfit.
32. Amikor azok esküvel erősítették, hogy nem tudják, hol van, akit keres, kiterjesztette kezét a templom felé,
33. megesküdött és mondta: »Ha ki nem adjátok nekem Júdást bilincsbe verve, a földdel teszem egyenlővé Istennek ezt a szentélyét, tövéből kiásom az oltárt, és Bakhusz atyának szentelem ezt a szent helyet.«
34. Ezeket mondta és eltávozott. A papok erre az ég felé terjesztették kezüket. Ahhoz kiáltottak, aki mindig oltalmazója volt nemzetüknek és így szóltak:
35. »Mindeneknek Ura, aki semmiben sem szűkölködsz! Te azt akartad, hogy lakóhelyül templomod legyen körünkben.
36. Nos tehát, te Szent, aki minden szentség Ura vagy, őrizd meg örökké szeplőtelenül ezt a hajlékot, amit csak tegnap tisztítottunk meg!«
37. Közben feljelentettek Nikánornál egy bizonyos Radzisz nevű férfit Jeruzsálem vénei közül, aki szerette a várost és jó hírnévnek örvendett. Nemesszívűségéért a zsidók atyjának nevezték.
38. Már hosszú idő óta eltökélt szándékkal ragaszkodott a zsidó szokásokhoz, és testestől-lelkestől híve maradt az állhatatos kitartásnak.
39. Mivel pedig Nikánor ki akarta mutatni gyűlöletét a zsidókkal szemben, ötszáz katonát küldött, hogy fogják el őt.
40. Azt gondolta ugyanis, hogy nagy csapást mér a zsidókra, ha őt kelepcébe csalja.
41. Amikor aztán felkészült a csapat, hogy megrohanja a házát, bezúzza a kaput és tüzet vigyen oda, s már majdnem elfogták, ő a kardjába dőlt.
42. Nemeslelkűségében ugyanis inkább meg akart halni, mint gonosztevők kezére kerülni és származásához méltatlan bánásmódban részesülni.
43. Mivel azonban sietségében eltévesztette a döfést, a csapat pedig már benyomult az ajtókon, merészen a falra rohant és férfiasan levetette magát a csapat közé.
44. Ezek hirtelen utat engedtek zuhanásának, s ő nyakszirtjére esett.
45. Még mindig volt azonban benne élet. Hirtelen talpra ugrott, és bár erősen patakzott a vére, nagyon súlyos sebeiben átfutott a tömegen
46. s már-már elvérezve, egy kiugró sziklára állt, kitépte beleit, és azokat mindkét kezével a tömeg közé hajította. Közben pedig arra kérte az élet és a lélek Urát, hogy ezeket majd adja újra vissza neki. Így fejezte be az életét.
| 
