1. A zavargás megszûntével Pál magához hívta a tanítványokat, buzdította õket, azután elbúcsúzott, és útra kelt, hogy Makedóniába menjen.
2. Miután bejárta azokat a területeket, többször is beszélt és intette õket, elment Görögországba,
3. és ott töltött három hónapot. Amikor Szíriába készült hajózni, a zsidók cselt szõttek ellene. Ezért úgy határozott, hogy Makedónián át tér vissza.
4. A béreai Szopatér, Pirrosz fia volt a kísérõje, a tesszalonikiek közül pedig Arisztarchosz és Szekundusz, továbbá a derbéi Gájusz és Timóteus, végül Ázsiából Tichikusz és Trofimusz.
5. Õk elmentek elõre, és megvártak minket Troászban.
6. Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippibõl, és öt nap múlva értük utol õket Troászban, ahol hét napot töltöttünk. Pál elbúcsúzik a troászi hívektől
7. A hét elsõ napján azután, amikor egybegyûltünk a kenyérszegésre, Pál beszélni kezdett nekik. Mivel másnap útra akart kelni, a beszédet egészen éjfélig nyújtotta.
8. A felsõ teremben, ahol egybegyûltünk, volt lámpa bõven.
9. Közben egy Eutíchosz nevû fiút, aki az ablakban ült és mély álomba merült, mert Pál hosszan beszélt, az álom elnyomta, leesett a harmadik emeletrõl, és holtan szedték fel.
10. Pál lement hozzá, ráborult, átkarolta, és így szólt: »Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van!«
11. Aztán felment, megszegte a kenyeret és evett, s beszélt még jó sokáig, egészen virradatig, akkor kelt útra.
12. A fiút pedig élve hozták oda, és teljesen megvigasztalódtak.
13. Mi pedig hajóra szálltunk, és Asszoszba hajóztunk, hogy ott felvegyük Pált. Így rendelkezett ugyanis, mert õ maga szárazon akarta megtenni az utat.
14. Amikor aztán összetalálkozott velünk Asszoszban, felvettük õt, és Mitilénébe mentünk.
15. Innen elhajóztunk, s másnap Khiosz elé értünk. A következõ nap Szamoszon kötöttünk ki, majd a rákövetkezõ napon megérkeztünk Milétoszba.
16. Pál ugyanis úgy határozott, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne kelljen idõznie Ázsiában. Sietett, hogy ha lehetséges, pünkösd napján már Jeruzsálemben legyen.
17. Milétoszból beüzent tehát Efezusba, és hívatta az egyház presbitereit.
18. Amikor azok odaértek és együtt voltak, így szólt hozzájuk: »Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem elsõ napjától fogva hogyan voltam veletek az egész idõ alatt.
19. Szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyhullatás és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek.
20. Semmi hasznosat el nem hagytam, mindent hirdettem nektek, tanítottalak titeket nyilvánosan és házanként.
21. Tanúságot tettem mind a zsidók, mind a pogányok elõtt az Istenhez való megtérésrõl és a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett hitrõl.
22. És most íme, lélekben megkötözve elmegyek Jeruzsálembe, és nem tudom, mi minden vár ott rám.
23. Csak azt tudom, amit a Szentlélek minden városban értésemre ad, hogy bilincsek és szorongatások várnak rám Jeruzsálemben.
24. De nem félek ezektõl. Az életemet sem tartom értékesebbnek, mint magamat, csak elvégezhessem pályafutásomat, az ige szolgálatát, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
25. Azt is tudom már, hogy közületek, akik között jártam, s akiknek hirdettem Isten országát, többé senki sem fogja látni arcomat.
26. Azért szentül állítom ma nektek, hogy nem szárad rajtam senkinek a vére sem.
27. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek Isten maradéktalan akaratát.
28. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett.
29. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat.
30. Sõt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat.
31. Õrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szüntelenül intettem mindegyikteket.
32. Most pedig Istennek ajánllak titeket, és az õ kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára.
33. Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját.
34. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak.
35. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert õ mondta: `Nagyobb boldogság adni, mint kapni.'«
36. Miután ezeket elmondta, letérdelt, és együtt imádkozott mindnyájukkal.
37. Azok pedig mindannyian nagy sírásra fakadtak, és Pál nyakába borulva csókolgatták õt.
38. Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy nem fogják többé viszontlátni az arcát. Végül pedig elkísérték õt a hajóra.
| 
