1. Eközben Saul, aki még mindig gyûlölettõl lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a fõpaphoz,
2. és levelet kért tõle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nõket, akiket ott talál ennek a tannak a követõi közül.
3. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égbõl.
4. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?«
5. Erre õ megkérdezte: »Ki vagy te, Uram?« Az így felelt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!
6. De kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.«
7. A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem.
8. Saul pedig fölkelt a földrõl, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba.
9. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit.
10. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevû tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Õ pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!«
11. Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevû tarzusi embert. Íme, épp imádkozik,
12. és lát egy Ananiás nevû férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.«
13. Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam errõl a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben.
14. Itt meg felhatalmazása van a fõpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.«
15. De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem õ nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elõtt.
16. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.«
17. Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.«
18. Erre azonnal halpikkely-szerû valami hullott le a szemeirõl, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett,
19. azután ételt vett magához és megerõsödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak.
20. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy õ az Isten Fia.
21. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: »Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja õket a fõpapokhoz?«
22. Saul azonban mind nagyobb erõvel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és bizonyította elõttük, hogy Jézus a Krisztus.
23. Jó néhány nap múlva a zsidók megállapodtak, hogy megölik õt.
24. De Saul tudomást szerzett ármánykodásukról. Azok még a kapukat is õrizték éjjel-nappal, hogy megöljék õt.
25. A tanítványok azonban éjjel fogták õt, és kimenekítették a falon át, leeresztve õt egy kosárban.
26. Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tõle, mert nem hitték, hogy tanítvány.
27. Barnabás azonban maga mellé vette, elvezette az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban Jézus nevében.
28. Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran tevékenykedett az Úr nevében.
29. Beszélt a pogányokhoz is, és vitatkozott a görögökkel, de azok az életére törtek.
30. Mikor a testvérek értesültek errõl, lekísérték õt Cézáreába, és elküldték Tarzusba.
31. Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.
32. Történt egyszer, hogy Péter, amikor mindenkit fölkeresett, eljutott azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak.
33. Talált ott egy Éneász nevû embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt.
34. Péter így szólt hozzá: »Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!« Erre õ azonnal fölkelt.
35. Lidda és Száron lakói mind látták õt, és megtértek az Úrhoz.
36. Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét.
37. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felsõ teremben.
38. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!«
39. Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették õt a felsõ terembe. Az özvegyek mind körülvették õt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt.
40. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült.
41. Õ pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik õt, hogy él.
42. Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
43. Történt ezután, hogy sok napon át ott maradt Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.
| 
