Jób, Chapter 10

1. Undorodik a lelkem az élettől! Szabadjára engedem magamban panaszomat. Szólok lelkem keserűségében!    2. Mondom Istennek: Ne kárhoztass engem! Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?    3. Jólesik-e neked, hogy megnyomorítasz és elnyomsz engem, kezed alkotását, a gonoszok tervét pedig megsegíted?    4. Vajon szemed húsból való, s úgy látsz-e te, mint ember szokott látni?    5. Olyanok-e napjaid, mint az ember napjai, s olyanok-e éveid, mint az emberi idők,    6. hogy keresed bűnömet és kutatsz vétkem után,    7. holott tudod, hogy semmi gonoszt nem tettem, és nincs, aki kezedből ki tudna ragadni?    8. Gondosan formált és alkotott engem a kezed körös-körül egészen, és ily hirtelen tönkreteszel engem?    9. Emlékezzél, kérlek, hogy úgy formáltál, mint az agyagot! Mégis ismét porrá akarsz tenni?    10. Nemde kiöntöttél, mint a tejet, megalvasztottál, mint a sajtot,    11. bőrrel, hússal öltöztettél engem, csonttal, ínnal illesztettél egybe,    12. életet és kegyelmet adtál nekem, és lélegzetem fölött gondosságod őrködött!    13. Bár szívedben rejtegetted, és tudom, hogy elmédben forgattad mindezeket:    14. ha vétkeztem, és eddig megkíméltél, miért nem engedsz bűnömtől tisztának lennem?    15. Ha gonosz vagyok, akkor jaj nekem! Ha pedig igaz vagyok, akkor sem járhatok emelt fővel, mert tele vagyok csapással és nyomorúsággal.    16. Ha büszke volnék, elfognál, mint az oroszlánt, és csodás módon újra megkínoznál.    17. Tanúidat állítanád újra ellenem, megnövelnéd haragodat irányomban, büntetések új hada vonulna fel ellenem.    18. Miért hoztál elő anyám méhéből? Bár múltam volna ki, hogy szem ne látott volna engem;    19. akkor olyan volnék, mintha nem is lettem volna, anyám méhéből a sírba vittek volna!    20. Kevés életnapom nemde hamar véget ér! Engedd, hogy kissé sirassam fájdalmamat,    21. mielőtt elmegyek, hogy vissza ne térjek többé a sötét és a halál árnyékával borított földre,    22. a nyomorúság és sötétség földjére, ahol halálárnyék, zűrzavar és örökös iszonyat lakozik!«