1. És felelt Jób, és ezt mondta:
2. »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!
3. Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?
4. Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!
5. Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.
6. Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.
7. De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.
8. Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;
9. ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;
10. egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.
11. Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.
12. Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.
13. Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.
14. Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.
15. Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.
16. Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.
17. Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.
18. És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.
19. El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!
20. Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.
21. Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!
22. Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között!
23. Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.
| 
