1. Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2. kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.
3. Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
4. Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
5. Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.
6. Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.
7. Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
8. Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
9. Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
10. nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.
11. Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:
12. óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?
13. Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14. akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,
15. úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.
16. Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17. Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,
18. minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?
19. Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20. Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21. Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«
| 
