1. A karvezetőnek. A »Mút labbén« dallama szerint. Dávid zsoltára. ALEF
2. Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet.
3. Örvendezem és ujjongok benned, zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet! BÉT
4. Mert ellenségeim meghátráltak, színed előtt meginogtak s elpusztultak.
5. Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki igazságosan ítélsz, trónodra ültél. GÍMEL
6. Megdorgáltad a nemzeteket, elpusztítottad az istentelent, nevüket eltörölted mindörökre.
7. Ellenségeim csatát vesztettek, eltűntek, romba döntötted városaikat, velük együtt tűnt el emlékük is. HÉ
8. Íme az Úr mindörökké trónol, ítéletre készen tartja trónusát.
9. Megítéli igazsággal a föld kerekségét, méltányosan ítéli meg a népeket. VAU
10. Az Úr lesz az elnyomott menedéke, szorongatásai között alkalmas időben segítője.
11. Bízzanak is benned, akik megismerték neved, mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram. ZAJIN
12. Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, tetteit hirdessétek a nemzetek között.
13. Mert megemlékezett róluk, aki számon kéri a vért, nem feledte el a szegények szavát. HÉT
14. Könyörülj rajtam, Uram, nézd, szorongatnak ellenségeim! De te fölemelsz a halál kapuiból engem,
15. hogy hirdessem teljes dicséretedet, Sion leányának kapuiban ujjongjak szabadításodon. TÉT
16. A nemzetek beestek a maguk ásta verembe, a tőrben, amelyet elrejtettek, saját lábuk akadt meg.
17. Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz. JÓD
18. Az alvilágba térnek a vétkesek, minden nemzet, amely megfeledkezett Istenről! KÁF
19. Mert nem marad örökre elfeledve a szegény, nem vész el végleg a szegények reménye.
20. Kelj fel, Uram! Ember ne legyen elbizakodott, színed előtt ítéletre kerüljenek a nemzetek.
21. Bocsáss rájuk, Uram, rettegést, hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek!
| 
