1 Korintusi, Chapter 2

1. Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.    2. Mert nem végeztem, hogy egyébrôl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrôl.    3. És én erôtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.    4. És az én beszédem és az én predikálásom nem emberi bölcseségnek hitetô beszédiben állott, hanem léleknek és erônek megmutatásában:    5. Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.    6. Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendô fejedelmeinek bölcseségét;    7. Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktôl fogva elrendelt az Isten a mi dicsôségünkre;    8. Melyet e világ fejedelmei közûl senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsôség urát:    9. Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az ôt szeretôknek.    10. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ô Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.    11. Mert kicsoda tudja az emberek közûl az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ô benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke.    12. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenbôl való lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.    13. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.    14. Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.    15. A lelki ember azonban mindent megítél, de ô senkitôl sem ítéltetik meg.    16. Mert ki érte fel az ùrnak értelmét, hogy megoktathatná ôt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.