1 Sámuel, Chapter 30

1. És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék; ímé, az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tûzzel.    2. És fogságba hurczolák az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytôl fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az ô útjokra.    3. Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék: ímé az tûzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.    4. Akkor Dávid és a nép, a mely ô vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.    5. Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott a Jezréelbôl való Ahinoám és a Kármelbôl való Abigail, a Nábál felesége.    6. És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi ôt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerôsíté magát az ùrban, az ô Istenében.    7. És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.    8. És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é ôket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.    9. Elméne azért Dávid, ô és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a népnek egy része megállott.    10. Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé az ellenséget; kétszáz ember pedig ott megállott; mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.    11. És találának a mezôn egy égyiptomi embert, a kit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitatták ôt vízzel.    12. És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszôlôt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.    13. És monda néki Dávid: Ki embere vagy te, és honnan való vagy? º pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem immár ma harmadnapja.    14. Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tûzzel.    15. És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a sereghez? És ô monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.    16. Elvezeté azért ôket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.    17. És vágta ôket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közûlök, hanem csak négyszáz ifjú ember, a kik tevékre ülének és elfutának.    18. És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az ô két feleségét is megszabadítá Dávid.    19. És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tôlük; Dávid mindent visszahozott.    20. És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk elôtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!    21. Midôn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, a kik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta ôket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté ôket békességgel.    22. Akkor mondának mind azok közûl, a kik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Beliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, azokat vigyék el, és menjenek el.    23. Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így atyámfiai azzal, a mit az ùr adott nékünk; ô oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.    24. Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sôt inkább, a mekkora annak a része, a ki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, a ki a holminál marada; egyenlôképen osztozzanak.    25. És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.    26. Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az ô barátainak, mondván: ìmé az ùr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.    27. Azoknak tudniillik, a kik Béthelben, a kik dél felé Rámóthban, és a kik Jathirban laknak;    28. A kik Aroerben, a kik Sifmótban és a kik Estemoában laknak;    29. A kik Rákálban, a kik a Jerakhméeliták városaiban és a kik a Kéneusok városaiban laknak;    30. A kik Hormában, a kik Kor-Asánban és a kik Athákban laknak;    31. A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.