2 Sámuel, Chapter 16

1. Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a hegy tetejérôl, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszôlô és száz csomó füge és egy tömlô bor vala.    2. És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki megfárad a pusztában.    3. És monda a király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a kriálynak: ìmé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nékem Izráel háznépe az én atyámnak országát.    4. És monda a király Sibának: ìmé minden a tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék elôtted, óh uram király!    5. Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségébôl való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala ôket.    6. És kôvel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erôs férfiak mindnyájan az ô jobb és balkeze felôl valának    7. És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vérszopó és istentelen ember!    8. Megfizet most az ùr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az ùr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!    9. Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.    10. Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az ùr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt?    11. És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: ìmé az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az ùr mondotta néki.    12. Netalán reá tekint az ùr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az ùr az ô átka helyett.    13. És megy vala Dávid és az ô népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket hajigál vala ô ellenébe, és port hány vala.    14. Eljuta annakutána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.    15. Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ô vele.    16. Mikor pedig az Årkeából vala Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!    17. És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?    18. Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az ùr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.    19. Azután ugyan kinek szolgálnék örömestebb, mint az én barátom fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád is.    20. Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?    21. Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy ôriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy a te atyád elôtt gyûlöltté tetted magadat, és annál inkább megerôsödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.    22. Sátort vonának azért Absolonnak a tetôn, és beméne Absolon az ô atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme láttára.    23. És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az idôben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid elôtt, mind Absolon elôtt.