1. Azután megáldá Isten Noét és az ô fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
2. És féljen és rettegjen tôletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
3. Minden mozgó állat, a mely él, legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.
4. Csak a húst az ôt elevenítô vérrel meg ne egyétek.
5. De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertôl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
6. A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
7. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.
8. És szóla az Isten Noénak és vele az ô fiainak, mondván:
9. Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.
10. És minden élô állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.
11. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
12. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idôkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élô állat között, mely ti veletek van:
13. Az én ívemet helyeztetem a felhôkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
14. És lészen, hogy mikor felhôvel borítom be a földet, meglátszik az iv a felhôben,
15. És megemlékezem az én szövetségemrôl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbôl való élô állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
16. Azért legyen tehát az ív a felhôben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrôl Isten között és minden testbôl való élô állat között, mely a földön van.
17. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
18. Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
19. Ezek hárman a Noé fiai s ezektôl népesedék meg az egész föld.
20. Noé pedig földmívelô kezdé lenni, és szôlôt ültete.
21. És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
22. Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ô atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevô két testvérének.
23. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
24. Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ô kissebbik fia cselekedett vala:
25. Monda: Åtkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
26. Azután monda: Åldott az ùr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
27. Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!
28. Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
29. És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendô; és meghala. Khám és Jáfet nemzetsége.
| 
