Mikeás, Chapter 7

1. Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mezô, mint a megszedett szôlô: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem!    2. Elveszett e földrôl a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.    3. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelôzik, és a biró fizetésre vár; a fôember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.    4. A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te ôrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ô zûrzavaruk azt.    5. Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülô elôtt is zárd be szádnak ajtaját.    6. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ô napára; az embernek saját háznépe az ellensége.    7. De én az ùrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!    8. Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az ùr az én világosságom!    9. Az ùr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ô igazságát.    10. De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az ùr, a te Istened? Meglátják ôt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.    11. Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!    12. Azon a napon eljônek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertôl tengerig és hegytôl hegyig.    13. És pusztává lesz a föld, az ô lakói miatt, az ô cselekedeteik gyümölcséért.    14. Legeltesd népedet a te vesszôddel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdôben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint hajdankor napjain!    15. Mint az Égyiptom földérôl kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.    16. Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;    17. Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jônek rejtekeikbôl; remegve folyamodnak az ùrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetôled!    18. Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bûnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!    19. Hozzánk térvén, könyörûl rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bûnüket!    20. Hûséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Åbrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ôsidôkben.