Nehemiás, Chapter 2

1. És lôn a Niszán nevû hóban, Artaxerxes királynak huszadik esztendejében, bor vala ô elôtte és én fölvevém a bort, adám a királynak; azelôtt pedig nem voltam szomorú ô elôtte.    2. És monda nékem a király: Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém.    3. Akkor mondék a királynak: Örökké éljen a király! Miért nem volna szomorú az én orczám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tûzben?!    4. És monda nékem a király: Mi az, a mit kivánsz? És könyörgék a menny Istenéhez.    5. És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves elôtted a te szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt!    6. És monda nékem a király (felesége pedig mellette ül vala): Meddig lészen utazásod és mikorra jösz vissza? És tetszék a királynak engem elbocsátani, miután én tudattam vele az idôt.    7. És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak, adasson nékem leveleket a folyóvizen túl lakó tiszttartókhoz, hogy hagyjanak engem utazni, míg Júdába érek;    8. És adasson egy levelet Åszáfhoz, a király erdeje ôréhez, hogy adjon nékem fákat gerendákul a templom várának kapuihoz, és a város kôfalához, és a házhoz, melybe költözni fogok. És megadá nékem a király, az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint.    9. És megérkezém a folyóvizen túl való tiszttartókhoz és átadám nékik a király leveleit. Bocsátott vala pedig velem a király fôembereket a seregbôl és lovagokat.    10. Mikor pedig a Horonból való Szanb allat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nékik, hogy jött valaki, a ki Izráel fiainak javokat keresi.    11. Azután elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig.    12. És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem, és barom sem vala velem, csak az, melyen ülök vala,    13. És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kôfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tûz által megemésztetének.    14. Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához, holott nem vala hely a baromnak, hogy velem átmenjen.    15. Azért gyalog menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kôfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem.    16. A fôemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az elôljáróknak, sem a fôembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.    17. Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tûzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kôfalát, és ne legyünk többé gyalázatúl!    18. És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerôsíték kezeiket a jóra.    19. Mikor meghallák ezt a Horonból való Szanballát és az Ammonita Tóbiás, a szolga, és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, a mit míveltek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?    20. Kiknek felelék, és mondék: A mennynek Istene, ô ad jó szerencsét nékünk, és mi mint az ô szolgái kelünk föl és építünk, néktek pedig részetek és jogotok és emlékezetetek nincsen Jeruzsálemben!