1 Sámuel, Chapter 25

1. Meghala pedig Sámuel, és egybegyûle az egész Izráel, és siratták ôt, és eltemették az ô házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.    2. És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetôs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.    3. (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetû asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsû vala, a Káleb nemzetségébôl való volt.)    4. És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.    5. Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek ôt nevemben békességesen.    6. És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házadnépe és legyen békességben mindened, a mid van!    7. Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk ôket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idô alatt, míg Kárlemben valának.    8. Kérdezd meg szolgáidat, ôk meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek elôtted, mert alkalmas idôben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.    9. Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.    10. Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, a kik elszöknek uraiktól.    11. Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikrôl azt sem tudom, hova valók?    12. Akkor megfordulának a Dávid szolgái az ô útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették ôt mind e beszédek felôl.    13. És monda Dávid az ô embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az ô kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.    14. Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közûl egy ifjú, mondván: ìmé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ô elûzé ôket.    15. Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idô alatt, míg velök jártunk, mikor a mezôn voltunk.    16. Olyanok voltak reánk nézve, mint a kôfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idô alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat ôriztük.    17. Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ô egész háza ellen, ô pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.    18. Akkor Abigail sietve vôn kétszáz kenyeret, két tömlô bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszôlôt és kétszáz kötés száraz fügét és a szamarakra rakta.    19. És monda az ô szolgáinak: Menjetek el elôttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.    20. És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, leereszkedék a hegynek egyik mellékösvényén: ímé Dávid és az ô emberei lejövének eleibe, és ô összetalálkozék velök.    21. Dávid pedig azt mondotta volt: Bizony hiába ôriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert ô a jó helyett roszszal fizet nékem.    22. ùgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.    23. Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborúla Dávid elôtt, és meghajtá magát a földig.    24. És az ô lábaihoz borúla, és monda: òh uram! én magam vagyok a bûnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te elôtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.    25. Kérlek, ne törôdjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan ô maga is; bolond az ô neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.    26. Most pedig, óh uram! él az ùr és él a te lelked, hogy az ùr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.    27. És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körûl forgolódnak.    28. Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az ùr, mert az ùrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.    29. És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élôknek csomójába leend bekötve az ùrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öblébôl fogja elhajítani.    30. És mikor az ùr megadja a jót az én uramnak mind a szerin t a mint megmondotta felôled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:    31. Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkûl vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az ùr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.    32. És monda Dávid Abigailnak: Åldott legyen az ùr, Izráelnek Istene, a ki téged ma elômbe küldött!    33. És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!    34. Bizonyára él az ùr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszúl ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elômbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem.    35. És átvevé Dávid az ô kezébôl a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.    36. Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az ô házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, mert igen megrészegedett; azért ô semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.    37. Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az ô szíve ô benne, és olyanná lôn, mint a kô.    38. És mintegy tíz nap mulva megveré az ùr Nábált, és meghala.    39. És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Åldott legyen az ùr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az ùr az ô fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné ôt feleségéül.    40. Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.    41. º pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: ìmé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.    42. És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az ô öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az ô felesége lôn.    43. Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelbôl, és mind a kettô felesége lôn néki.    44. Saul pedig az ô leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, a ki Gallimból való volt.