1 Sámuel, Chapter 26

1. És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?    2. Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közûl háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.    3. És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utána ment a pusztába:    4. Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.    5. És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fôvezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.    6. Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus nemzetségébôl való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, a ki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.    7. És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.    8. Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz ôt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.    9. Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el ôt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az ùrnak felkentje ellen büntetlenül?!    10. És monda Dávid: Él az ùr, hogy az ùr megveri ôt! Vagy eljön az ô napja és meghal, vagy pedig harczba megy és ott vész el!    11. Távoztassa el azért az ùr tôlem azt, hogy kezemet az ùrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.    12. Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellôl, és elmenének. És senki sem volt, a ki látta volna, sem a ki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az ùr mély álmot bocsátott reájok.    13. És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, úgy, hogy nagy távolság volt közöttük.    14. És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy így kiáltasz a királynak?    15. Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közûl oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.    16. Nem jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az ùr, hogy halál fiai vagytok ti, a miért nem vigyáztatok a ti uratokra, az ùrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, a mely fejénél volt?    17. És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király!    18. És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem?    19. Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ô szolgájának szavát! Ha az ùr ingerelt fel téged ellenem: vajha jóillatú volna elôtte az áldozat; ha pedig emberek: átkozottak legyenek az ùr elôtt, mert kiûznek most engemet, hogy ne részesühessek az ùrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.    20. Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az ùr színétôl; mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.    21. Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszúl, mivel az én életem kedves volt elôtted a mai napon. ìmé, esztelenûl cselekedtem, és igen nagyot vétettem.    22. És felele Dávid, és monda: ìmhol a király dárdája, jôjjön ide a szolgák közûl egy, és vigye el azt.    23. Az ùr pedig fizessen meg mindenkinek az ô igazsága és hûsége szerint, mert az ùr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az ùrnak felkentje ellen.    24. És a mennyire drága volt a mai napon a te lelked én elôttem, legyen annyira drága az én lelkem az ùr elôtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!    25. Akkor monda Saul Dávidnak: Åldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és gyôzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig visszatért az ô helyére.