2 Sámuel, Chapter 14

1. Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,    2. Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek, tetessed, mintha nagy keserûséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.    3. És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.    4. Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!    5. És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Oh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.    6. És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezôn, és mivel nem vala senki, a ki ôket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.    7. És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ô testvérének gyilkosát, hadd öljük meg ôt az ô testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. ìgy akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.    8. Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felôl.    9. Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bûn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ô trónja ártatlan leszen.    10. Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide elômbe, és többé nem fog illetni téged.    11. Akkor ô monda: Emlékezzék meg, kérlek, a király az ùrról, a te Istenedrôl: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az ùr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.    12. És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ô monda: Szólj.    13. Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bûnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hivatja vissza?    14. Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhetô, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve elôtte az eltaszított sem.    15. Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettôl; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ô szolgálóleánya mond.    16. Igen, meghallgaja a király, és megszabadítja az ô szolgálóleányát annak kezébôl, a ki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségébôl.    17. Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az ùr a te Istened legyen te veled.    18. És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tôled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!    19. És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád, Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ô adta a te szolgálóleányodnak szájába.    20. Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.    21. Akkor monda a király Joábnak: ìmé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont.    22. És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem elôtted; mert az ô szolgájának beszédét megcselekedte a király.    23. Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.    24. És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ô házába, és a királynak orczáját nem láthatá.    25. Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetôtôl fogva talpig ô benne semmi hiba nem vala.    26. És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendôben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ô fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.    27. Lôn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetû asszony vala.    28. Két esztendôt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.    29. Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy ôt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ô még sem akart elmenni.    30. Monda azért az ô szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ô árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tûzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tûzzel.    31. Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ô házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tûzzel?    32. Felele Absolon Joábnak: Azért, mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jôj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajônöm Gessurból? Jobb lett volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.    33. Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király elôtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.