Dániel, Chapter 10

1. Czírusnak, Persia királyának harmadik esztendejében egy ige jelenteték Dánielnek, a ki Baltazárnak nevezteték; igaz az ige és nagy bajról való; és figyele az igére és megérté a látomást.    2. Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig.    3. Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.    4. És az elsô hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék.    5. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve.    6. És teste olyan mint a társiskô, és orczája olyan mint a villám, és szemei olyanok mint az égô szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércznek színe, és az ô beszédének szava olyan, mint a sokaság zúgása.    7. És egyedûl én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, a kik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, és elfutának, hogy elrejtôzzenek.    8. És én egyedûl hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erô sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lôn minden erôm.    9. És hallám az ô beszédének szavát; és mikor hallám az ô beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre.    10. És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre;    11. És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve.    12. És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az elsô naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened elôtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem.    13. De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az elôkelô fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;    14. Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó idôkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól.    15. És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orczámmal a földre esém és megnémulék.    16. És ímé, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat, és megnyitám a számat és szólék és mondám annak, a ki elôttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erôm nincsen.    17. És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erô, és lélekzet sem marada bennem.    18. És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerôsíte engem.    19. És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erôs és bizony erôs! És mikor szóla velem, megerôsödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerôsítél engemet.    20. És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jô elô!    21. De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek.