1. Åbrahám pedig vén élemedett ember vala, és az ùr mindenben megáldotta vala Åbrahámot.
2. Monda azért Åbrahám az ô háza öregebb szolgájának, a ki ônéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
3. Hogy megeskesselek téged az ùrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.
4. Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
5. Monda pedig ônéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljôni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
6. Felele néki Åbrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
7. Az ùr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérôl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ô Angyalát te elôtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
8. Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljôni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda viszsza ne vidd.
9. Veté azért a szolga az ô kezét az ô urának Åbrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felôl.
10. És vôn a szolga tíz tevét az ô urának tevéi közûl, és elindúla; (mert az urának minden gazdagsága az ô kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
11. És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfônél, este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak.
12. És monda: Uram! én uramnak Åbrahámnak Istene, hozd elém még ma, és légy kegyelmes az én uram Åbrahám iránt.
13. ìmé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijônek vizet meríteni.
14. Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sôt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errôl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
15. És lôn, minekelôtte elvégezte volna a beszédet, ímé jô vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Åbrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
16. A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré ôt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
17. Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbôl.
18. Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ô kezére, és inni ada néki.
19. És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
20. És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ô tevéinek.
21. Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az ùr az ô útját, vagy nem.
22. És lôn, mikor a tevék már eleget ittak, elévôn az ember egy aranyfüggôt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
23. És monda: Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
24. Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkhah fiáé, a kit ô Nákhornak szûlt.
25. Azt is mondá: Szalma is, abrak is bôven van minálunk, és hálásra való hely is van.
26. Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
27. És monda: Åldott az ùr az én uramnak Åbrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ô irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az ùr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
28. Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ô anyja házában, a mint ezek történtek.
29. Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
30. Mert mikor látta a függôt, és a pereczeket az ô húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: ìgy szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
31. És monda: Jôjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
32. Beméne azért a férfiú a házhoz, ô pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ô lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ô vele valának.
33. És enni valót tevének eleibe, de ô monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
34. Monda azért: Én az Åbrahám szolgája vagyok.
35. Az ùr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
36. És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az ô vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
37. Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom,
38. Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak.
39. Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljôni?
40. Monda nékem: Az ùr, a kinek én színe elôtt jártam, elbocsátja az ô angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.
41. Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
42. Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Åbrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
43. ìmé én e forrás mellet állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbôl,
44. És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az ùr az én uram fiának rendelt.
45. Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijô vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
46. º pedig sietett és leereszté az ô vedrét és monda: Igyál, sôt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
47. És megkérdezém ôt és mondék: Ki leánya vagy? ô pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala ônéki. Ekkor a függôt orrába, és a pereczeket karjaira tevém.
48. Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Åbrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ô fiának feleségûl.
49. Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra fordúljak.
50. És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az ùrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
51. ìmé elôtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az ùr elvégezte.
52. És lôn, a mint hallja vala az Åbrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az ùr elôtt.
53. És hoza elô a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ô bátyjának is és az ô anyjának.
54. Evének azután és ivának, ô és a férfiak, a kik ô vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
55. Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
56. A szolga pedig monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az ùr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
57. Mondának akkor: Hívjuk elô a leányt, és kérdjük meg ôt.
58. Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
59. Elbocsáták azért Rebekát, az ô húgokat, és az ô dajkáját, és az Åbrahám szolgáját, és az ô embereit.
60. És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ô ellenségeinek kapuját.
61. És felkele Rebeka és az ô szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. ìgy vevé a szolga Rebekát, és elméne.
62. Izsák pedig visszajô vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
63. És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezôre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jônek.
64. Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérôl.
65. És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezôn elônkbe jô? A szolga pedig monda: Az én uram ô. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
66. Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
67. Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ô anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lôn néki felesége és szereté ôt. S megvigasztalódék Izsák az ô anyja halála után.
| 
