1. És lôn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.
2. És monda: ìmé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
3. Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezôre, és vadászsz énnékem vadat.
4. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelôtte meghalok.
5. Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ô fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezôre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
6. Szóla Rebeka Jákóbnak az ô fiának mondván: ìmé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
7. Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az ùr elôtt, minekelôtte meghalok.
8. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.
9. Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ô szereti.
10. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelôtte meghal.
11. Jákób pedig monda Rebekának az ô anyjának: ìmé az én bátyám Ézsaú szôrös ember, én pedig sima vagyok.
12. Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek elôtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
13. És monda néki az ô anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
14. Elméne azért, és elhozá, és vivé az ô anyjának; és az ô anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ô atyja.
15. És vevé Rebeka az ô nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ô nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ô kisebbik fiát.
16. A kecskegödölyék bôrével pedig beborítá az ô kezeit, és nyakának simaságát.
17. És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ô fiának kezébe.
18. És beméne az ô atyjához és monda: Atyám! és az monda: Imhol vagyok. Ki vagy te fiam?
19. Monda Jákób az ô atyjának: Én vagyok Ézsaú a te elsôszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, ûlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
20. És monda Izsák az ô fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az ùr, a te Istened hozta elômbe.
21. És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
22. Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ô atyjához, a ki megtapogatván ôt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
23. És nem ismeré meg ôt, mivelhogy kezei szôrösek valának mint Ézsaúnak az ô bátyjának kezei; annakokáért megáldá ôt.
24. És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
25. Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.
26. Akkor monda néki Izsák az ô atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
27. Oda méne azért, és megcsókolá ôt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá ôt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezônek illatja, a melyet megáldott az ùr.
28. Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébôl, és gabonának és bornak bôségét.
29. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg elôtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg elôtted a te anyádnak fiai. Åtkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
30. És lôn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ô atyjának Izsáknak színe elôl; az ô bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
31. És készíte ô is ételt, s vivé az ô atyja elé, és mondá az ô atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ô fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
32. És monda néki az ô atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsôszülött fiad Ézsaú.
33. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenbôl ettem minekelôtte te megjöttél, és megáldottam ôt, és áldott is lészen.
34. A mint hallotta vala Ézsaú az ô atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Åldj meg engem is atyám.
35. Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ô vevé el a te áldásodat.
36. Az pedig monda: Nem méltán hívják-é ôt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsôszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
37. Felele Izsák és monda Ézsaúnak: ìmé uraddá tettem ôt, és minden atyjafiát szolgáúl adtam néki, gabonával is borral is ôt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?
38. Monda Ézsaú az ô atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Åldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
39. Felele azért Izsák az ô atyja, és monda néki: ìmé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felûl;
40. És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
41. Gyûlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala ôt az ô atyja, és monda Ézsaú az ô szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.
42. Mikor pedig hírûl vivék Rebekának, az ô nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ô kissebbik fiát Jákóbot, és monda néki: ìmé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
43. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
44. És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
45. Míg elfordúl a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged; miért fosztatnám meg mindkettôtöktôl egy napon?
46. Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közûl vesz, feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közûl valók; minek nékem az élet? fogadást tesz.
| 
