Ézsaiás, Chapter 6

1. A mely esztendôben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;    2. Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettôvel orczáját fedé be, kettôvel lábait fedé be, és kettôvel lebegett;    3. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ô dicsôségével!    4. És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.    5. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!    6. És hozzám repült egy a szeráfok közûl, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;    7. És illeté számat azzal, és mondá: ìmé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bûnöd elfedeztetett.    8. És hallám az ùrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: ìmhol vagyok én, küldj el engemet!    9. És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;    10. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.    11. És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkûl, és a házak emberek nélkûl, s a föld is puszta lészen;    12. És az ùr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön:    13. És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ô törzsük szent mag lészen!