1. Mikor pedig minden ô beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba.
2. Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala.
3. Az pedig, mikor hallott Jézus felôl, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén ôt, hogy jôjön el és gyógyítsa meg az ô szolgáját.
4. Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék ôt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki;
5. Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ô építtette nékünk.
6. Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jôjj;
7. A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.
8. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljô; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi.
9. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék ô rajta; és hátrafordulván monda az ôt követô sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!
10. És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák.
11. És lôn másnap, hogy méne Nain nevû városba; és az ô tanítványai sokan menének ô vele, és nagy sokaság.
12. Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt ô vele.
13. És látván ôt az ùr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj.
14. És oda menvén, illeté a koporsót; a vivôk pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!
15. És felûle a megholt, és kezde szólni; és adá ôt az ô anyjának.
16. És elfogá mind azokat a félelem, és dicsôíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az ô népét.
17. És kiméne ô felôle e hír az egész Júdeába, és a körûl való minden tartományba.
18. És Jánosnak mind ezeket elmondák a tanítványai. És János az ô tanítványai közûl kettôt elôszólítván,
19. Elküldé Jézushoz, mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendô vala, vagy mást várjunk?
20. Mikor azért azok a férfiak hozzámentek, mondának: Keresztelô János küldött minket te hozzád, mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendô vala, vagy mást várjunk?
21. Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekbôl, csapásokból, tisztátalan lelkektôl, és sok vaknak adá meg szeme világát.
22. És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.
23. És boldog, valaki én bennem meg nem bortánkozik.
24. Mikor pedig elmentek a János követei, kezdé mondani a sokaságnak János felôl: Mit látni mentetek ki a pusztába? szélingatta nádszálat-é?
25. Hát mit látni mentetek ki? puha ruhákba öltözött embert-é? ìmé a kik drága öltözetben és gyönyörûségben vannak, a királyok palotáiban vannak.
26. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony mondom néktek, prófétánál is nagyobbat.
27. Ez az, a ki felôl megvan írva: ìmé én elküldöm az én követemet a te orczád elôtt, ki elkészíti elôtted a te útadat.
28. Mert mondom néktek, hogy azok között, a kik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelô Jánosnál; de a ki kisebb az Isten országában, nagyobb ô nála.
29. És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedôk, igazat adának az Istennek, megkeresztelkedvén a János keresztségével;
30. A farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték ô magokra nézve, nem keresztelkedvén meg ô tôle.
31. Monda pedig az ùr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?
32. Hasonlók a piaczon ûlô gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.
33. Mert eljött Keresztelô János, a ki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.
34. Eljött az embernek Fia, a ki eszik és iszik, és ezt mondjátok: ìmé a falánk és borivó ember, a vámszedôk és bûnösök barátja.
35. És igazoltatik a bölcseség minden ô fiaitól.
36. Kéré pedig ôt egy a farizeusok közûl, hogy ô vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni.
37. És ímé a városban egy asszony, a ki bûnös vala, mikor megtudta, hogy ô a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom szelencze drága kenetet,
38. És megállván hátul az ô lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözi az ô lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ô lábait, és megkené drága kenettel.
39. Mikor pedig ezt látta a farizeus, a ki ôt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki ôt illeti: hogy bûnös.
40. És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad.
41. Egy hitelezônek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel.
42. És mikor nem volt nékik mibôl megadni, mind a kettônek elengedé. E kettô közûl azért, mondd meg, melyik szereti ôt jobban?
43. Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél.
44. És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.
45. Engem meg nem csókolál: ez pedig az idôtôl fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni.
46. Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat.
47. Minekokáért mondom néked: Néki sok bûne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg kevésbbé szeret.
48. És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bûneid.
49. És a kik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bûnöket is megbocsátja?
50. Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!
| 
