1. És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.
2. És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: ìgy bánkódik a király az ô fián.
3. És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.
4. A király pedig eltakarván orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!
5. Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai nap a te lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;
6. Szeretvén azokat, a kik téged gyûlölnek és gyûlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy elôtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak tetszenék néked.
7. Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az ùrra, hogy ha ki nem jösz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva mind e mai napig.
8. Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: ìmé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, kiki az ô sátorába.
9. Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezébôl, a Filiszteusok kezébôl is ô szabadított meg; és most Absolon elôl elmenekült az országból.
10. Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?
11. Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek szava eljutott a királynak házába.
12. Én atyámfiai vagytok, én csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?
13. És Amasának azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? ùgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fôvezére minden idôben én elôttem Joáb helyett.
14. És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jôjj haza mind te, mind a te szolgáid.
15. Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.
16. Siete pedig Sémei is, Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ô is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.
17. És ezer ember vala ô vele Benjámin nemzetségébôl, és Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király elôtt.
18. Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király elôtt, mikor a Jordánon általment.
19. És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálembôl kiméne, hogy szívére venné a király;
20. Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége közûl én jöttem ma elôször, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.
21. És felele Abisai, Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az ùrnak felkentje ellen?
22. Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.
23. És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; és megesküvék néki a király.
24. Méfibóset is, Saulnak fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.
25. És lôn, hogy mikor Jeruzsálembôl kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?
26. És ô felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.
27. És rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király elôtt; de az én uram, a király olyan, mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!
28. Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király elôtt?
29. Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószágon.
30. És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben haza jöhete.
31. A Gileádból való Barzillai is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén ôt a Jordánon.
32. Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendôs, és ô táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.
33. Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak téged magamnál Jeruzsálemben.
34. Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?
35. Nyolczvan esztendôs vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklô férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?
36. Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?
37. Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetôhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ô a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.
38. És monda a király: Jôjjön el velem Kimhám és azt cselekeszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tôlem kivánsz, megcselekeszem veled.
39. Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá ôt, ki visszatére az ô helyére.
40. Åltalméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ô vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sôt Izráel népének is fele.
41. És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ô háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?
42. Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? vagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
43. Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsôbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én tettem-é legelôször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erôsebb lôn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.
| 
