1. Azután parancsola József az ô háza gondviselôjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
2. Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkissebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.
3. Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
4. Kimenének a városból, de nem meszsze haladhatának, a mikor monda József az ô háza gondviselôjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred ôket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?
5. Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszúl cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
6. És utóléré ôket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
7. Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8. ìmé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérôl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
9. Akinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sôt mi is szolgái leszünk uramnak.
10. És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, az legyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
11. És sietének és leraká kiki az ô zsákját a földre, és kioldá kiki az ô zsákját.
12. És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
13. Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
14. És beméne Júda és az ô atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének elôtte.
15. És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
16. És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. ìmé mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.
17. º pedig monda: Távol legyen tôlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
18. De Júda hozzá járula és monda: Kérlek uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
19. Az én uram kérdezte vala az ô szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?
20. Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az ô vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak ô maga maradt az ô anyjától, és az ô atyja szereti ôt.
21. És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
22. És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az ô atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.
23. És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkissebbik atyátokfia el nem jô veletek, színem elé se kerûljetek többé.
24. Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét:
25. És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk egy kevés eleséget.
26. És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkissebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkissebbik atyánkfia velünk nem lesz.
27. És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két fiat szûlt.
28. Az egyik kiméne tôlem, és azt mondom vala: bizonyára fenevad szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam ôt.
29. Ha ezt is elviszitek szemeim elôl, s veszedelem találja érni, akkor az én ôsz fejemet keserûségtôl borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
30. Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nôve,
31. Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak a mi atyánknak ôsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
32. Mivel a te szolgád e fiúért az atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom ôt hozzad, mind éltig bûnös legyek az én atyám elôtt.
33. Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az ô bátyjaival.
34. \v 34mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?
| 
