1. És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:
2. Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ô fiának menyegzôt szerze.
3. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzôre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljôni.
4. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: ìmé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzôre.
5. De azok nem törôdvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe;
6. A többiek pedig megfogván az ô szolgáit, bántalmazák és megölék ôket.
7. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.
8. Akkor monda az ô szolgáinak: A menyegzô ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.
9. Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzôbe.
10. És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyûjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegzô vendégekkel.
11. Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzôi ruhája.
12. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzôi ruhád? Az pedig hallgata.
13. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek ôt a külsô sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
14. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
15. Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék ôt tôrbe.
16. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törôdöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.
17. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
18. Jézus pedig ismervén az ô álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?
19. Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.
20. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
21. Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.
22. És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván ôt, elmenének.
23. Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék ôt,
24. Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok nélkûl hal meg, annak testvére vegye el annak feleségét, és támaszszon magot testvérének.
25. Vala pedig minálunk hét testvér: és az elsô feleséget vevén, meghala; és mivelhogy nem vala magzata, feleségét a testvérére hagyá;
26. Hasonlóképen a második is, a harmadik is, mind hetediglen.
27. Legutoljára pedig az asszony is meghala.
28. A feltámadáskor azért a hét közûl melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala.
29. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.
30. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.
31. A halottak feltámadása felôl pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:
32. Én vagyok az Åbrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élôknek Istene.
33. És a sokaság ezt hallván, csodálkozék az ô tudományán.
34. A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;
35. És megkérdé ôt közûlök egy törvénytudó, kisértvén ôt, és mondván:
36. Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37. Jézus pedig monda néki: Szeresd az urat, a te Istenedet teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl és teljes elmédbôl.
38. Ez az elsô és nagy parancsolat.
39. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
41. Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé ôket Jézus,
42. Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felôl? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.
43. Monda nékik: Miképen hívja tehát ôt Dávid lélekben urának, ezt mondván:
44. Monda az ùr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felôl, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
45. Ha tehát Dávid Urának hívja ôt, mi módon fia?
46. És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala ôt e naptól fogva többé senki megkérdezni.
| 
